2016. december 29., csütörtök

Kosárka

Karácsonyra az egyik süteményt a kosárkára tettük a voksot.
A sütemény hozzávalóit előkészítettük. Fél kiló lisztet összemorzsoltuk a 25 deka vajjal. Majd hozzáadtuk a a hat tojás sárgáját és 10 deka porcukrot. Keverés közben még beledolgoztuk a sütőport is.




Ezek után kinyújtjuk a tésztát kb 5 mm-re, és pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Kivajazott formába egy kicsit belenyomkodjuk a tésztát. és egy nagy tepsire helyezzük




Ezek után ki hogy szokta. Most mi lekvárt tettünk az aljára.
Majd ezek után a hat tojás fehérjéhez hozzáadjuk a 30deka porcukrot. Habverővel elkeverjük, én kb 10-15 percig kevertem. Nem lesz kemény hab, de habos jellegű lesz. Majd hozzá kevertem a 30 deka darált diót, és 1 zacskó vaníliás cukrot. Ezeket már csak kanállal kevertem bele. ÉS ahogy szokták mondani ez a hab a tortán, vagyis mindegyik tetejére tettünk egy kis adagot. A trükk, hogy egy zacskó sarkát kivágtuk és rányomkodtuk a kosárkákra.
A sütőbe raktuk kb 200 °C 20-25 perc. És az eredmény a következő lett:
Készre sült a kosárka.
Miután egy keveset hűlt a kosarakból kiszedegettük őket egy tálcára. Sokan nem tesznek alá vajat. Ilyenkor viszont hasznos dolog. Nem ragad bele a tészta, sőt miután az alakja igen extrém a tisztítása is egyszerű mivel nincs beleragadt sütidarabok.
És végezetül a tetejét megszórhatjuk egy kis porcukorral.





Jó étvágyat hozzá mindenkinek.





For Christmas one cake at the basket voted damage.
The cake ingredients prepared. Half kilo of flour crushed 25 grams of butter. Then a solution of six grams of egg yolk and 10 icing sugar. While stirring, even beledolgoztuk baking powder can.Then the dough is rolled out to about 5 mm and cake chopper kiszaggatjuk. Buttered mold a little prod it into the dough. and place in a large baking tray Then out of the usual. Now what we jam the bottom. Then, after a six-egg protein 30deka add the icing sugar. Whisk mixed with my mixed for about 10-15 minutes. It will not be hard foam, but it will be frothy nature. Then I mixed in 30 grams of ground walnuts, and one bag of vanilla sugar. I had just been incorporated with a spoon. And as they say it is the icing on the cake, so we took a little on top of each dose. The trick is to cut out heels and a bag of rányomkodtuk kosárkákra.A we put in oven at 200 ° C for about 20-25 minutes. And the result was as follows:
Ready-fried in the basket.
Once cooled a little baskets of them took out a tray. Many people do not covered in butter. In this case, however, a useful thing. It does not stick to the dough, even after a very extreme form of cleaning is easy because there is no cookie pieces stuck.
And finally, sprinkle the top with a little powdered sugar.Bon appetit to everyone.





2016. december 26., hétfő

Sült oldalas

Sült oldalashoz szerezni kell egy sertés oldalast. Általában 5 cm hosszra szoktuk vágni a csontokat. Ezután kerül felszeletelésre a csontok mentén. Ha ezzel is készen vagyunk akkor szabadítsuk meg a felesleges részektől amit nem kívánunk megsütni. Mi csak egyszerűen a tepsit kikenjük zsírral majd a bordadarabokat belerakjuk szépen sorba. Majd megszórjuk fűszersóval. Étkezési sót nem kell rátenni a fűszerkeverék már sós...
Erről a lépésről a Youtube-on van egy felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=SoQU-dT1mLQ&t=23s

Egy pár kép eddigi műveletekről:



A sütésé a folyamat következő lépés. Vagyis csak várjunk amíg megpuhul a sült oldalasunk.
Ha puha akkor vegyük le az alufóliát, és szeleteljünk rá egy fej vöröshagymát, és paprikát. Majd tovább sütögetjük míg kész nincs.


Innentől kezdve már csak a köretet kell hozzá készíteni és már lehet is fogyasztani.
Ez egy egyszerű módja az oldalas elkészítésének. Ezt lehet egy kicsit finomabbá is tenni. Pl.: előre bepácoljuk a húsokat. Így finomabb is és ráadásul gyorsabban is készre sül.

Jó étvágyat mindenkinek.










must obtain Roast pork ribs with a side proceed. In general, we used to cut a 5 cm length of the bones. Then, it's slicing along the bones. When you are done with it to free it of excess particles that do not wish to cook. We just simply a greased baking tray with grease and put it in the sink pieces in a row. Then sprinkle with salt and spices. Dinner should not get their salt seasoning salt has ...
From this step on Youtube has a shot:
https://www.youtube.com/watch?v=SoQU-dT1mLQ&t=23s

previous operations Here are some pictures:
The next step baking process. In other words, just wait until the roast is tender our side.
If you remove the soft aluminum foil and slice it about an onion, and peppers. Barbecue area and then continue until completed.
From this point you just have to prepare the garnish, and you can also consume.
This is an easy way of preparing the page. This may be a bit too delicate to do. Ex .: Marinade the meat in advance. So even finer and in addition it is ready more quickly backfire.
Bon appetit, everyone.



Sajtos pogárcsa

Egy kiló lisztet 25 deka Rama margarinnal összedolgozzuk. Majd hozzá adjuk az 50dkg sajtot melyet lereszeltünk. 1-1,5 evőkanál só és 3doboz 2 decis tejföl. Ezek után készre gyúrjuk.
Miután jól lehet gyúrni és rendesen összeállt. Már csak ki kell nyújtani. Nyújtás után megkenjük a tetejét tojással és sok-sok sajtot szórunk rá.
Derelyevágóval, vagy pizza szeletelővel felszeleteljük, és egy kivajazott tepsiben készre sütjük 15-20 perc alatt.
Ha szeretnénk hogy egy kicsit légies legyen a tészta akkor tehetünk bele élesztőt vagy sütőport.

Jó étvágyat hozzá.





A kilo of flour 25 grams of Rama margarine are processed. Then add the cheese 50dkg which was filed down. 1-1.5 tablespoons salt and 2 3doboz deciliter of sour cream. Then knead ready.

After going to the gym can be well and properly teamed. You only have to offer. After granting brush the top with egg and lots of cheese sprinkled on it.

Derelyevágóval or szeletelővel pizza slice, buttered baking pan and bake for 15-20 minutes.

If you want to be a little more airy dough then you can put yeast or baking powder.


Bon appetit added.

2016. december 4., vasárnap

Blog

Az eddigi bejegyzések időben visszafelé kerültek megosztásra. A további bejegyzések időrendbe fognak megjelenni.
A kisebb hiba a fő blog bejegyzéseinek az átmásolása erre a platformra.
Ezentúl a receptjeim ezen oldalon lesz csak megtekinthető.
Csak saját készítésű képek lesznek láthatók.





The previous records were back in time for sharing. Additional entries will be displayed in chronological order.

A minor bug in the main blog entries to copy this platform.

From now on I participated in the recipe you will only be viewed on this page.

Only self-created images will be displayed.

Töltött oldalas

Vasárnap.
Egy kis lazulás. A család itthon a fiam Dani a saját szobájába bevonulva net-ezik. vagy épp a telefonjával játszik. Ez nála nem tudható...
A két kislány Jázmin és Réka játszanak a szobában. Néha-néha egy kisebb vita van köztük, de ma valahogy nyugodtak. Hetek óta az első családi vasárnap amit együtt töltünk. Szerintem ezt ők is megérzik....
Én a feleségemmel a konyhába beszorultunk. Főzőcskézünk együtt.
A feleségem (Zsuzsi) csirkehúslevest készített,  és rántott húst. sertésből és csirkemellből.
Én egy új étellel próbálkoztam meg, töltött sertésoldalas és töltött lapocka krumpliágyon.
Ezt egy kicsit bővebben is leírom.
A Sertést valamikor tavasz és nyár közt levágtuk kb 60 kilós volt. Ez olyan gyenge húsú és kevés az oldalason a szalonna és a hús réteg. Vagyis az oldalason rajta hagytunk mindent, hús és oldalas szalonnát meg persze a bőrt. Az egyik lapockát kibontottuk de a húst rajta hagytuk.
A fagyasztóból kivéve kiengesztelve, majd pácolva (utóbb kiderült 1,5-2 óra pácolás kevés).
A páclé: kevés olaj sertés pác-só, és sok-sok idő. nem a hús puhulásához kell az idő, hanem hogy a fűszer átjárja a teljes keresztmetszetet. a kevés idő a hús és a szalonna íztelenségét okozza.
Majd bevágni a csont és a hús közti részt töltéshez.
A pácolás közben a tölteléket elkészíthetjük, igazából fasírt alapanyagok egyéb zöld növényekkel, ki mit szeret tehet bele.
Ezt a masszát az oldalasba beletukmáljuk, nem kell félni nem folyik ki belőle és még le sem kell varrni a végeket. Mivel fiatal volt a sertés így nem fog sokat veszíteni a méretéből (nincs felfújva hízótáppal).
A tepsibe helyezzük a húsokat, természetesen kizsírozott tepsi. Majd kisebb krumplik félbevágva mellékerülnek. Alufóliával letakarjuk és kb 2-2,5 órán keresztül sütjük. Közben locsolgatjuk, és késsel vagy hústűvel ellenőrizzük a puhaságát.
Mink beirdaltuk és füstölt szalonnát tűzdeltünk bele plusz foghagymát szórtunk rá. Majd a páclé sűrűjét ráöntöttük.
A maradék olajban meg lehet sütni még egy kevéske krumplit mert a hús mellé sajnos nem sok fér.

A sült husika ha megpuhult akkor a fóliát le lehet szedni róla és akkor egy kevés paprikát és paradicsomot lehet rá karikázni. Esetleg még lehet hagymát is még szórni rá. Innentől már többször is rá kell figyelni és az alján lévő olaj és zsír keverékével öntözgetni.
 És így készre sütjük.
Hát a sok munka és várakozás meghozza a gyümölcsét. Nagyon finom étel lesz belőle :-)
Megterítve az asztalon igazi ünnepi ételnek is megfelelne.

Mindenkinek kívánok hozzá jó étvágyat.

A receptet bárki kipróbálhatja és meg is oszthatja, nincs levédve.



Sunday.With a little slack. The family home of his own son Daniel's room bevonulva net-settled. or just playing with your phone. It is not possible to know him ...The two little girls Jasmine and Reka play in the room. Sometimes a minor dispute between them, but somehow calm today. For weeks the first Sunday we spend with family. I think that they feel ....I was with my wife in the kitchen caught between. Informal meal together.Meat My wife (Susie) made chicken broth and fried. pork and chicken breast.I tried a new food, stuffed pork shoulder and stuffed potatoes on a bed of pages.I'll explain this in a little more detail.The Pigs were slaughtered sometime between spring and summer was about 60 kilos. It's flesh is weak and there is little hook on the side of the meat and fat layer. That is, we left everything on the rack page, meat and bacon-page and of course the skin. One shoulder but we opened the meat left on it.Kiengesztelve except the freezer and then pickled (later revealed little 1.5-2 hours marinating).The brine: pork marinade little oil, salt, and lots of time. the meat should not soften the time, but to make the seasoning penetrates the entire cross-section. A little while meat and bacon washiness causes.Then BEVAGNA part between the bone and the meat filling.During the curing of the prepared stuffing, actually meatloaf ingredients other green plants, it can do what it likes.This mass of pages beletukmáljuk not be afraid of not being out of it and it does not even have to sew the ends. Since he was young pigs so they will not lose a lot of size (not inflated hízótáppal).Place the roasting pan with the meat, of course greased baking sheet. Then smaller potatoes are cut in half next. Cover it with aluminum foil and bake for about 2-2.5 hours. Meanwhile locsolgatjuk and knife or needle, check the meat tenderness.Mink beirdaltuk tűzdeltünk bacon and onions in going into extra dispersed over it. Then the brine is poured over sűrűjét.The remaining oil can be even a little bit of baking potatoes because, unfortunately, many do not fit next to the meat.The fried soft sweetie if you can take it off the foil and then with a little pepper and tomatoes to him in a circle. Possibly you can even onions sprinkled on it. From this point on several occasions, it must be monitored and oil and grease on the bottom with a mixture of öntözgetni.

 
And so fry.Well, wait and take a lot of work to fruition. Very good food becomes :-)Reimbursed meet real festive food on the table as well.I wish everyone have a good meal.Anyone can try the recipe and you can share, there is no acknowledged.




Paprikás krumpli nokedlivel bográcsban

Október.
Egy igen érdekes hónap. Az emberek várják is meg nem is. Azt mondjuk az ősz utolsó hónapja, de ez nem így van. Még ott van a November. Egy nemzeti ünnepet tartunk ebben a hónapban: okt. 23.
Évek óta ehhez a dátumhoz kötjük az év utolsó bográcsozását. Idén sikerült a szűk családot egy szép időben összehozni. Olyan rögtönzött meghívások voltak. Anyóséknak szinte csak megemlítettük, hogy főzőcskézünk. A sógoroméknak a Face-n üzentünk 22-én délután.
Az időjósok jó időt mondogattak. Napocskás kis széllel.

Megérkezett a várva várt péntek reggel. Mivel vendégek jönnek így az udvart rendbe kellett rakni. a bográcsozáshoz elő kellett készülni, a lángőrt kihelyezni 3 kis téglára, a bográcsállványt kiválasztani melyik lesz alkalmas a mai főzésre. És nem utolsó sorban a bogrács. Kicsit vagy a nagyot használjuk. Végül is a létszám megolvasása után a kisebb bográcsra (~10literes) voksoltam.
 A lángőrben egy kis papírt helyeztem majd fahaj, és akácfa. A könnyebb meggyulladás miatt még egy kis gázolajos  forgácsot is helyeztem a fa közé.
Majd jött az előkészület:
A menü: paprikás krumpli nokedlivel. A lényeges dolog ami elmaradhatatlan a sok-sok krumpli megpucolása és darabolása. Mink nem hosszúkásra vágjuk hanem közepes kockákra daraboljuk, így igazából csak enni kell nem kell a tányérban kergetni a krumplit darabolni. A feleségem addig megpucolta és feldarabolta a hagymát (így megúsztam a sírást), és a kolbászt.
Elkezdtük a főzést, melyet megelőz egy fél óra tűz nézegetés ( a jó parázs miatt). Zsírban a hagyma megdinsztelve, majd a pirospaprika az őrölt borssal pirítani.A krumplit beledobáltuk és felöntve vízzel hogy a krumplit ellepje kb 1-1,5 cm-rel.
Egy kevés főzés után házi darált erős paprikát tettünk bele, és ezután ízesítettük ételízesítővel (delikátot használunk). További forralás után jöhet a kistányéron lévő kenyér!! Ez az a pont amikor a tetejéről a szaftos zsírt kanállal rámerjük majd egy pindurkát megsózva csemegézünk.Utolsó forraláskor hideg vízzel felöntjük és a szeletekre vágott kolbászt beletettük.
Közben a Feleségem a gázon kiszaggatta és megfőzte a nokedlit. Mivel nem mindenki szereti ezt a fajta ételt egybefőzve.
Az idő jó volt, de sajnos csak a látszat. Hideg szél fújt ezért a lakásban terítettünk meg. A kis nappali miatt két részletben ebédeltünk.
Ez a nap jól sikerült csendes szűk családias légkörben telt. mindenki meg volt elégedve a kajával. Igazából nekünk szinte nem is maradt másnapra.




 


A recept egyszerű, mert nem kell kimérni semmit sem. Minden fűszer aránya kb és a kóstolgatás folyamatában derült ki.




October.A very interesting month. People are waiting for is not. We say in the last month of autumn, but it is not so. Even I have my November. We are a national celebration this month: October 23rdWe've been to this date connected Barbecue last year. This year, the small family managed to put together a nice time. It was so impromptu invitations. Anyóséknak almost only mentioned that informal meal. The Face Shop sógoroméknak the message was 22nd in the afternoon.The daily weather forecasts were saying good time. Napocskás little wind.Arriving at the highly anticipated Friday morning. As guests come together so that the court should order. the stewing pot had to prepare for the three small brick lángőrt outsource the bográcsállványt to choose which one will be suitable for today's cooking. And last but not least to the kettle. Use little or big. Finally, after a number of smaller cauldron megolvasása (~ 10literes) I voted.

 
The lángőrben paper and placed in a small wooden hair and acacia trees. Because of the lighter ignition gas a little too oily chips placed among the trees.Then came the preparation:The menu: potato stew with dumplings. The important thing is inevitable in lots of potatoes and cutting megpucolása. We are not elongated cut into medium cubes cut into it, so just do not really need to be on the plate to chase the potatoes cut. My wife and dismembered megpucolta until the onions (so I got away crying), and sausage.We started cooking, which was preceded by a half-hour fire review (because of the good brand). Fat megdinsztelve the onion, red pepper and ground pepper to the potatoes pirítani.A beledobáltuk and pouring water to cover the potatoes for about 1-1.5 cm.After a little home cooking minced hot peppers we did it, and then flavored ételízesítővel (delikátot used). After further boiling can come in small plate of bread !! This is the point where the top of the spoon of fat and juicy Ramer a wee megsózva csemegézünk.Utolsó brewing pour in cold water and put it into the sliced ​​sausage.Meanwhile, the wife of the gas and tore out the cooked dumplings. Since not everyone likes this kind of food cooked together.The weather was good, but unfortunately only for appearances. A cold wind was blowing so the apartment reimbursed. The small living room in two parts because we had lunch.This day is still well done on tight family atmosphere. Everyone was pleased with the food. In fact, he hardly left the next day.The recipe is easy because you do not have to weigh anything. Everything about the proportion of spices and found out the tasting process.




Rakott káposzta

Egy újabb vasárnap.


Mondtam már, hogy vasárnaponként sokszor szoktunk együtt főzni a feleségemmel?
Ha nem akkor most mondom, vagyis írom.
Ez így volt most is.

A menü egy kis rakott kelkáposzta.
A hozzá való készülés egy fej káposzta melyet sós vízben megfőzünk. Mellette két bögre rizst megfőzünk. Most a rizs fűzési alapokra nem térnék ki...
A darált húst pörkölt alapban megfőzzük.





Innentől már egyszerű az egész. Egy jó nagy tepsi kivajazva, alsó rétegként két sor káposztalevél. A fő ereket kivághatjuk hogy ne legyen zavaró evés közben. A rizsa rászórva és szépen elterítve, egy kevéske rizst hagyjunk meg. Majd az egy kilóból készült darált hús pörköltet öntsük rá. A legjobb hús hozzá ami nem száraz fajta. a maradék rizst öntsük rá a húsra. Majd szintén két réteg káposztalevelet tegyünk rá. Végül tojást keverjünk össze tejföllel ki mennyire szereti mennyiségben változtatható.










És be a sütőbe. Mivel minden meg van főzve így csak a tetején a tejfölös rétek piruljon meg egy kicsit és kész is.



Igazából finom és gyorsan megvan.

Jó étvágyat hozzá.







A recent Sunday.I told you many times we used to cook on Sundays with my wife?If I can not say now, that I'm writing.This was true even now.The menu is a little kale casserole.Added to the preparation of a head of cabbage which are cooked in salted water. Beside him, two mugs of rice are cooked. Now the rice merge funds do not cover ...The minced meat stew cook fund.From this point simple. A good kivajazva large baking pan, layer the bottom two rows of cabbage leaves. The main blood vessels can be excised to avoid jamming during eating. Rice rászórva and nicely spread out a little bit of rice to leave. Then a kilóból made of minced meat stew pour. The best meat is not dry to breed. the remaining rice, pour the meat. We'll also be two layers of cabbage leaves to do it. Finally, mix eggs with sour cream can be changed by how much he loves quantities. And into the oven. Since everything is cooked so that only the top of the sour cream and meadows blush a little and you're done.Actually, delicious and quickly got it.Have a good appetite.